Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017
 

 
 
 
  kronológiák    » kisebbségtörténeti kronológia
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017  
intézménymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z

 
névmutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

 
helymutató

a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

 
 
 
   keresés
szűkítés        -        
      találatszám: 9 találat lapozás: 1-9
 



| észrevételeim vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm


 

Névmutató: Báthori Gyula

2001. április 20.

Nagykárolyban jártak az Erdélyi Napló szerkesztői. Eszemecserét szerettek volna folytatni olvasóikkal, akik azonban távolmaradtak, mindössze 13-an jöttek össze. Egyik közülünk Báthori Gyula gencsi református lelkész volt, aki a Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt partiumi szervezetének alelnöke. Azt szerette volna elérni, hogy a sajtó, elsősorban az Erdélyi Napló, biztosítson több teret pártja véleményének, közleményeinek. Dénes László főszerkesztő sietett leszögezni: a "sajtót ilyen célokra nem lehet felhasználni". Dénes László főszerkesztő kifejtette: Erdélyi Napló Nagyváradon megjelenő polgári hetilap rövidesen 500. lapszámát nyomja, és az eseményt méltóan akarja megünnepelni. Szándékuk a nyár közeledtével amolyan kóberes szekérrel erdélyi körútra indulni, aminek során főleg a kisebb településeket keresik fel, a születendő riportokból pedig könyvet kiadni. Elárulta azt, hogy lapja fiatal munkatársainak fizetése 1,1 millió lej, de az idősebbek sincsenek túlfizetve. Az Erdélyi Napló külmunkatársainak egyáltalán nem tud fizetni, mert nincs reklámbevétele, mint a fővárosi elektronikus médiának. Emiatt magyarországi szerzőktől vesz át inkább cikkeket, mert azok szerzői nem követelőznek. Pomogáts Béla például soha nem kért honort... Dénes László leszögezte: Erdélyben nincs olyan újság, amely önmagában nyereséges lenne. Egyetlen kivétel a Szatmári Friss Újság, ami Veress István főszerkesztőnek köszönhető. A magyar lapok példányszáma hónapról hónapra csökken, mert a papír egyre drágább, a nyomdát fizetni kell. Mégis van olyan napilap (a Krónikára utalt), hogy sokkal többet nyomtat, mint amit el tud adni. Tízezerből alig háromezret, a többi a nyakán marad. Emiatt 25 ezer dollár a havi vesztesége. Ezzel szemben az Erdélyi Napló nem pocsékol. Csak annyit nyomtat ki, amennyit el tud adni. A 4000 példányból alig 10-20 havonta a remitenda. Értesülései szerint legutóbb az Illyés Közalapítvány csak a Romániai Magyar Szó és egyes megyei újságok között 20 millió forintot osztott szét. /Nagy Ágnes: Pomogáts Béla nem kér honoráriumot. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 20./ A Romániai Magyar Szó szerkesztőségi megjegyzést fűzött a cikkhez: nem részesültek a húszmillióból, amit az Illyés Közalapítvány állítólag utoljára elosztott. - Ehhez hozzátehető: a Romániai Magyar Szó éles ellentétben áll az Erdélyi Naplóval.

2007. július 10.

Végleges döntést hozott a nagyváradi bíróság Báthori Gyula gencsi református lelkésszel kapcsolatban: egy munkahelyi konfliktus nyomán másfél éve felfüggesztett lelkészt a Királyhágómelléki Református Püspökségnek vissza kell helyeznie állásába és visszamenőleg ki kell neki fizetnie az elmaradt járulékát. /Pert nyert a gencsi pap. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./Előzmény: Az egyházi vagyon hűtlen kezelése miatt függesztette fel az egyházkerület vezetősége. /Babos Krisztina: Verekedés a papviszály miatt. = Krónika (Kolozsvár), 2007. júl. 3./

2007. szeptember 28.

Szeptember 24-én kiszállt a bírósági végrehajtó Gencs faluba, hogy a szatmárnémeti törvényszék döntése értelmében kilakoltassa a hivatalban levő lelkészt, Szomor Attilát. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület jogtanácsosa ez ellen tiltakozott, mondván, hogy Bátori Gyula sikkasztásért felfüggesztett korábbi lelkész által kezdeményezett munkaügyi perben született bírósági ítélet még nem jogerős, mivel az egyház fellebbezett ellene. Bátori éjszaka lelakatolta a parókiát. A nagykárolyi rendőrfőkapitány kilátásba helyezte, hogy bűnvádi eljárást indít az ellen, aki hozzányúl a lakathoz. Szeptember 26-án kivonult Gencsre a nagykárolyi egyházmegye lelkészi kara Tőkés László református püspök vezetésével, és az ő jelenlétükben az egyházkerület főkurátora, Pap Sándor eltávolította a lakatot az ajtóról. Tőkés László sajtótájékoztatóján ismertette az egyházkerület nyilatkozatát, melyben ismertették a Gencsen kialakult botrány hátterét, ugyanakkor tiltakoznak az ellen, hogy a szatmárnémeti törvényszék megsértette a református egyház autonómiáját, a rendőrség és a csendőrség pedig magatartásával támogatja a törvénybe ütköző cselekedeteket. „Egyházkerületünk megdöbbenéssel tapasztalja, hogy az illetékes hatóságok – a törvényszéki és bírósági fórumok, a bírósági végrehajtó, a rendőrségi és csendőrségi szervek – rendre a bűnpártolás súlyos vétségét követik el, amikor sorozatosan egyházunk rovására járnak el és intézkednek, cinkos módon pártját fogva az állásából fegyelmi úton eltávolított és nagy összegű sikkasztás miatt bűnvádi eljárás alatt álló Báthori Gyula volt lelkésznek – áll a nyilatkozatban. – A történtek után joggal vetődik fel a kérdés, hogy kik állnak a szabadon garázdálkodó Báthori Gyula mögött? Egyházkerületünk a volt lelkész feltételezett szekusdossziéjának kivizsgálását kérte az országos átvilágító bizottságtól. ” /Babos Krisztina: Főkurátori ajtónyitás Gencsen. = Krónika (Kolozsvár), szept. 28./

2007. november 9.

Tőkés László püspök november 8-án tartott sajtótájékoztatóján politikai célokra felhasznált gazdasági korrupciós esetnek minősítette a Szatmár megyei Gencs településen történt esetet, amellyel a református egyházat és az ő személyét próbálják diszkreditálni. A püspök ezzel reagált Radu Chis rendőrbiztos-helyettes november 4-i, vasárnapi nyilatkozatára, mely szerint Tőkés ellen bűnvádi eljárás indult bírósági végzés be nem tartására való felbujtás miatt, mivel nem engedte a gencsi református papot, Báthori Gyulát, hogy a református parókián lakjon, bár a lelkésznek megfellebbezhetetlen bírósági ítélete volt erről. Ami az ellene indított bűnvádi eljárást illeti, Tőkés László szerint ez a hír hamis: “Ha a nagykárolyi rendőrségre benyújtottak egy bűnvádi panaszt, még nem jelenti azt, hogy meg is kezdődött a bűnvádi eljárás” – mondta a református püspök. /Tőkés “a gencsi ügyről”. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 9./ Bűnvádi eljárás indult Tőkés László ellen, mert fellépett a sikkasztás, a korrupció ellen – jelentette be Szilágyi Zsolt kampányfőnök. Egy ortodox és egy református lelkész jelentette fel a püspököt. Az előbbi rongálás és illetéktelen behatolás címén tett korábban feljelentést, mert a reformátusok behatoltak a tőlük elorzott nagyváradi sportpályára, de a Legfelsőbb Ügyészség bűncselekmény hiányában úgy döntött, nem emel vádat – ezt támadta meg az ortodox pap. A református feljelentő Bátori Gyula lelkész, aki ellen sikkasztás és korrupció miatt folyik fegyelmi eljárás egyházi vagyon hűtlen kezelése miatt (melyért állásából fel is függesztették). A közlemény szerint ,,a két feljelentő az európai parlamenti választások kampányidőszakában tetőző, összehangolt akciósorozat bábfigurája”, melynek célja Tőkés László választási részvételének megakadályozása. /Megakadályoznák az indulását. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 9./

2008. augusztus 11.

Az alkotmánybíróság döntése révén megoldódhat a gencsi ügy és a Báthori Gyula által indított munkajogi perek garmadája – tájékoztatott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület elnöksége. Az alkotmánybíróság kimondta, hogy a kultusztörvény nem ütközik az alkotmány előírásaiba. Ennek megfelelően a közjogi bíróságok nem bírálhatják felül az egyház fegyelmi ügyekben hozott, munkajogi következménnyel járó döntéseit. Szatmárnémetiben augusztus 21-én kerül sor a gencsi ügy soron következő tárgyalására, ekkor terjesztik a törvényszék elé az alkotmánybírósági döntést. Mint ismeretes, a Szatmár megyei Gencs volt református lelkipásztorát, Báthori Gyulát 2006 februárjában az egyházi vagyon hűtlen kezelése miatt felfüggesztették tisztségéből, később palástjától is megfosztották. A lelkész azonban a szatmárnémeti törvényszékhez fordult. /Fied Noémi Lujza: Előrelépés a gencsi ügyben. = Krónika (Kolozsvár), aug. 11./ Előzmény: Babos Krisztina: Különös elnapolás. = Krónika (Kolozsvár), júl. 11./

2008. szeptember 11.

A jogászok számára is meglepő fejleményt hozott a gencsi lelkészügy újabb szatmárnémeti tárgyalása, jelezte Máthé Edit, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) jogtanácsosa. Az Alkotmánybíróság jogerősen kimondta, hogy a közjogi bíróságok nem bírálhatják felül az egyház fegyelmi ügyekben hozott, munkajogi következménnyel járó döntéseit, illetve hogy az egyházi fegyelmi ügyekben kizárólag az egyházak dönthetnek. Ennek ellenére a szeptember 4-i tárgyaláson az elnöklő bíró kifejtette, hogy a Báthori-ügyben a törvényszék nem köteles figyelembe venni az alkotmánybíróság döntését. A gencsi egyházközség és a fegyelmi okokból felfüggesztett lelkész, Báthori Gyula között folyó másik perben a 8964 lejes perköltség megfizetésére kötelezték az egyházközséget, ellenkező esetben kilátásba helyezték a parókia elárverezését. /Fried Noémi Lujza: Gencsi ügy: bírósági akadékoskodás. = Krónika (Kolozsvár), szept. 11./

2009. április 20.

Április 20-án Tőkés László püspök hálaadó istentiszteletet tartott Gencsen annak örömére, hogy az egyházközségben végleg elcsitult az ellenségeskedés Az előző pap, Báthori Gyula ártó tevékenysége nyomán hitében megrongált gencsi gyülekezet számára is nyitva a lehetőség az új egység megteremtésére. A négy évig tartó gyűlölködésről, zaklatásról egy könyvet is megjelentettek „A gonosz útja elvész... “ címmel. Tőkés László elmondta: a Gencsen kialakult áldatlan helyzetet sikerült megoldaniuk, de könnyebb dolga lett volna a püspökségnek, illetve a helyi közösségnek, ha a Szatmári RMDSZ is besegít a küzdelmeikbe. Szomor Attila helyi lelkész elmondta: az életfa egy ősi magyar szimbólum, és felállításával a gencsi református gyülekezetben helyreállt békét ünneplik. /Hálaadó ünnepség Gencsen. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), ápr. 21./

2010. november 17.

Bűnvádi eljárás Tőkés ellen
A legfelsőbb bíróság bűnvádi eljárást kezdeményezett Tőkés László EP-képviselő ellen bírósági végzés végrehajtásának megakadályozása miatt. A vád szerint Tőkés 2007-ben még hivatalban levő református püspökként megakadályozta a lelkészi testületből kizárt Báthori Gyula hivatalba való visszahelyezését annak ellenére, hogy a gencsi pap megnyerte az egyházkerület ellen indított pert. Korábban Báthori emiatt már bűnvádi panaszt emelt Tőkés ellen, ám az eljárást megkezdését az ügyészek elutasították.
A legfelsőbb bíróság megállapította: az ügyészek „hanyag munkát végeztek”, a bűnvádi eljárás megkezdése ugyanis indokolt volt. Báthorit egyházi vagyon hűtlen kezelése miatt felfüggesztette állásából, majd palástjától is megfosztotta a KREK fegyelmi bizottsága, ami a papságból való kizárást jelenti. Kiebrudalását Báthori polgári peres úton támadta meg; a Szatmárnémeti Bíróság a lelkésznek adott igazat, visszahelyezte állásába, s kimondta, hogy joga van a gencsi szolgálati lakáshoz is.
Az egyházkerület megfellebbezte a döntést, miközben a sértett lelkész előbb csak végrehajtó, majd pedig karhatalmi erők segédletével igyekezett elfoglalni a parókiát. Báthori ezután a bírósági végzés végrehajtásának megakadályozásával vádolta meg Tőkést és a KREK által időközben Gencsre kinevezett Szomori Attila segédlelkészt. Lapunknak tegnap nem sikerült elérnie az EP-alelnököt. Új Magyar Szó (Bukarest)

2016. május 27.

Titkosszolgálati kollaboránsok a KREK kötelékében!
Most, hogy jön a püspökválasztás, és emellett idén még két másik voksolás is lesz, ismét előhozta az egyházon belüli szekus kollaboránsok leleplezésének ügyét Tőkés László. Maga sem tagadja, hogy ez az apropó. Szerinte most is aktívak az egyházban a volt kollaboránsok. Neveket is mondott.
A nem tisztázott múltúak között van Csűry István is, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület jelenlegi püspöke – állítja Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület 1989 utáni első püspöke. Tőkés sajtótájékoztatót tartott az egyházi titkosszolgálati átvilágítások tárgyában. Hogy miért most, mintegy 27 évvel az 1989-es fordulat után? Erre is magyarázatot adott. Egyrészt azért állt elő most ismét a témával, mert jön – idén lesz – a püspökválasztás, másrészt nemsokára önkormányzati voksolás, ősszel meg parlamenti választás. És ezek kapcsán az egyház, valamint az azzal több helyütt összefonódott RMDSZ megtisztulását is sürgeti. Másrészt – mint a témában a tájékoztatón kiadott nyilatkozatában említi – „ a vonatkozó törvényi feltételek hiánya, illetve a törvényes szabályozások megkésettsége miatt Romániában csak mintegy tíz esztendővel a kommunista diktatúra bukása után kezdődhetett el a titkosszolgálati múlt feltárása. Az állandóan változó politikai viszonyok és törvényi szabályozások ezután sem kedveztek a titkosszolgálati átvilágításnak. Kezdetben a Romániai Református Egyház Zsinata is felemásan viszonyult ehhez a kérdéshez. Jókora késéssel ugyan, de az új évezred első évtizedének közepén végre mind a két református egyházkerületünkben érdemben beindulhatott a lelkipásztorok és a nem lelkészi személyek múltjának átvilágítása.” És, hogy kik végezték az átvilágítást? Tőkésék. Pontosabban „vezető testületeink kutatóbizottságot neveztek ki a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) irattárában fellehető dossziék felkutatására, és az egyházkerületi Átvilágító Bizottságot (ÁB) bízták meg a vezető lelkészi és nem lelkészi személyek titkosszolgálati kapcsolatainak elbírálásával.”
Nehezen megy
Egyes eseteket már régebben nyilvánosságra hozott, mások új infónak számítanak. Az átvilágításokat 2014-2014-ben végezték. Mint Tőkés tudatta, „már az ÁB intézményes munkájának a megkezdése előtt fény derült egyes lelkipásztorok ügynöki múltjára. Némely hírhedt esetek rávilágítottak egyházi életünk 1989 után is fennálló súlyos fertőzöttségére. Ennek ellenére a múlttal való szembenézés és a feltáró munka nagy nehézségekkel haladt előre, olyannyira, hogy még a legutóbbi egyházi választások (2010) alkalmával is rovott múltú lelkészek kerülhettek magas tisztségbe.
Az ÁB saját kimutatása szerint 2010–2014 között 59 esetet vizsgált meg, 45 lelkipásztort és 14 nem lelkészi személyt világított át. Az utóbbi másfél-két évben azonban munkája lelassult, illetve szinte teljesen leállt. A törvényi korlátozások visszatartó hatása mellett az egyházi lendület alábbhagyása sem kedvezett a folytatásnak.
Amint ez várható volt, az esetek legtöbbjében lelkipásztoraink nem működtek együtt a Securitatéval, nem voltak informátorok, sőt állhatatosan ellenálltak a beszervezésnek, van, aki már csak életkora miatt sem lehetett kollaboráns. Megint mások, noha beszervezték őket, utóbb kiugrottak a sorból, és kizárták őket az információs hálózatból. Őket felmentésben részesítette az ÁB.”
A nevek
Ilyen „felmentett” múltú a lelkipásztorok közül Sipos István, Csernák Béla, Szekeres Sándor, Varga Károly, Hermán M. János, Pakulár István, Dénes József és Higyed István Levente. Tőkés szerint „néhányan azonban súlyos elmarasztalásban részesültek, mivel nyilvánvalóan együttműködtek a diktatúra politikai rendőrségével, vagy éppen fizetett ügynökei voltak annak”. A listája szerint együttműködött a román titkosszolgálattal és informátor volt Veres Kovács Attila (Katona fedőnéven), Csomai Árpád (Ákos fedőnéven), Nagy Sándor (Moldovan Ilie fedőnéven), a néhai Seres Géza (Cornel Ioan fedőnéven), Mikló Ferenc (Fery, illetve Finisan Ioan fedőnéven), valamint Sipos Miklós (Ursu fedőnéven).
Sőt: Tőkés László szerint a jelenlegi királyhágómelléki püspök, Csűry István bár kapott egy úgynevezett igazolást arról, hogy nem volt informátor, még nem tisztázott múltú. „Hogy nem találják az aktáit, az nem jelenti azt, hogy nem volt beszervezve. Én a saját sógorom példájából is nagyon jól tudom, hogy a szolgálatok egyenesen fedezik egyesek múltját” – mondta Tőkés. Nyilatkozatában pedig hozzátette: az átvilágítások után „megállapítható azonban, hogy a legsúlyosabb esetek szinte következmények nélkül maradtak. Az egyházi főhatóság nem indított fegyelmit a vétkesek ellen, intésben sem részeltette őket, sőt némelyikük egyházi újraválasztása útjába sem gördített akadályt. Külön figyelmet érdemel az ÁB-határozatok azon igazgatótanácsi záradéka, melynek értelmében a testület elrendeli az átvilágítási Határozat érvénytelenítését és az ügy újratárgyalását, amennyiben újabb adatok, bizonyítékok kerülnek elő. Ismereteink szerint ugyanis még nagy mennyiségű ismeretlen iratanyag lapul a különböző irattárakban, melyek teljesen új megvilágításba helyezhetnék egyes személyek múltját. Ugyanez érvényes azokra a személyekre, akikről a CNSAS gyakorlatilag felmentő igazolást (Adeverinţă) bocsátott ki, mivel úgymond nem léteznek olyan adatok és dokumentumok, amelyekből az a következtetés volna levonható, hogy a Securitate munkatársai vagy kollaboránsai lettek volna. Könnyű belátni, sőt példák is vannak reá, hogy az illetékes hatóságok szántszándékkal is visszatarthatnak egyes terhelő iratokat, sőt egész személyi dossziékat éppen azok védelmében vagy zsarolása végett, akik a legkészségesebb ügynökeik voltak.” Csűry István egyébként ismét indulni akar a püspökségért.
Ugyanakkor Tőkés kiadott egy másik listát is. Ezen a KREK Átvilágító Bizottsága által át nem világított, időközben az KRE-ből eltávozott, a CNSAS nyilvántartásában, valamint Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium c. dokumentumgyűjtemény adattárában szereplő lelkészek vannak, akik együttműködtek a Securitatéval. Ők azok: Kovács Imre (Avram fedőnéven), aki Magyarországra távozott; Fazakas László (Kiss János), aki szintén Magyarországra távozott; Fazakas Sándor (Herman), aki szintén külföldön van; Báthori Gyula (Kovács Ferenc), aki már meghalt; Borsi Zsigmond (Sandu), nyugdíjas; Zsigmond József (Erdei Sándor), nyugdíjas; Jakab László ( Berecky), külföldön él; Halász Sándor (Aron), külföldön van; Balogh Béla (Bodea Ioan), ismeretlen helyen van; Bányai Ferenc (Farkas/Petrescu), lemondott,, nyugdíjas; Dudás Ferenc (Jókai Sándor), külföldön van; Molnár János (Muresan Dinu), Kolozsváron él.
Mi lehet most?
Tőkés úgy fogalmaz: „közbeszéd tárgyát képezi, és tapasztalatból is tudjuk, hogy a Securitate nem szűnt meg, hanem csak átalakult. Mértékadó vélemények szerint 1989-ben a hatalmat a volt politikai rendőrség egyik szárnya kaparintotta meg. A Securitate és utódszervezetei továbbra is nagy befolyással rendelkeznek, és az élet minden területét behálózzák társadalmunkban. Okkal feltételezhető, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) is megtalálta régi és új kollaboránsait. Egyházi és nemzeti létérdekünk tehát, hogy az elhúzódó, illetve szándékosan késleltetett átvilágítást továbbvigyük, Anyaszentegyházunk megtisztulását elősegítsük, és az idegen titkosszolgálat rontásával szemben az ifjú, a jövendő nemzedéket is felvértezzük. A Reformáció félévezredes jubileuma közeledtén világosan kell látnunk, hogy ez is nélkülözhetetlen előfeltételét képezi Egyházunk megújulásának. A közelgő egyházi választások ugyanerre a következtetésre vezetnek.”.
Szeghalmi Örs
erdon.ro



lapozás: 1-9




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék

 

 
kapcsolódó
» az adatbázisról
» írok a szerzőnek  
további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998